A versben szereplő szakkifejezéseket nem biztos, hogy érteni fogod, de a lényegét mindenki kacagtatónak, viccesnek találta, tehát megértette. A kórustábor hagyománnyá vált, utolsó estén megrendezett „Ki mit tud?”-jára írtuk, Harmatos hópehely, Koltay Zsuzsi, és én. Próbáltuk Petőfi hangsúlyozott pontjait a zenébe áthelyezve is nyomatékosítani, és a végeredmény egészen tetszetős.

            Mielőttsor került volna az előadásra, az egyik szereplő bejelentette – egy órával a nevezetes esemény előtt, - hogy pusztán kedvetlenségből ő nem szeretne részt venni. MIKOR MÁR MINDEN EL VOLT PRÓBÁLVA, az utolsó simítások is megbeszélve. Jobb híján beugrottam a helyére, de ez – mint látni fogjuk, - bonyodalmakhoz vezetett. Majd mintegy tíz perccel a műsor megkezdése előtt egy másik szereplő is lemondta. Na, mit csináljunk, Harmatos Hópehely is elvállalt még egy versszakot.

Nagy nehezen összeállt a műsorszámunk, előadás közben azonban nem mindennapi események történtek. Kiálltam a kórus elé, mint hajdanán Petőfi Sándor, és buzdítottam őket. Hogy mire, majd kiderül a versből. Elmondtam az első szakaszt, mindenki le volt döbbenve – „hát ez zseniális”, - és ekkor szembejött minden színész rémálma: nem jutott eszembe a kényszerből elvállalt versszak kezdő szava. Néztem a lányra, akinek meg kellett volna tanulni, mire ő a helyett, hogy súgott volna, lefotózott. A helyzet komolyságát felismerve beszaladt a színre Zsuzsi, és elszavalta a saját részét, és zavartalanul folyt tovább minden a végéig, amikor Harmatos Hópehely belerontott a kényszer-szakaszba. Mondta, mondta, - NEM! – és szavalt tovább. Mindezek ellenére a megtisztelő második helyen végeztünk, negyvenből harminckilenc pontot elérve, eggyel lemaradva az elsőtől.

Nos, így olvasd!

Talpra kórus, hí’ a KÓTA!

Itt a kotta, vár a nóta.

Forte legyen, vagy piano?

Az a kérdés: ”Mi a jó?”.

Kórusunk karmesterére esküszünk,

Esküszünk,

Hogy csendben tovább nem leszünk!

Csendben voltunk mostanáig,

Némán éltek ősszopránink.

Kik csendesen éltek, haltak,

Hangzat nélkül nem nyughatnak.

Kórusunk karmesterére esküszünk,

Esküszünk,

Hogy csendben tovább nem leszünk!

Sehonnai akusztika,

Mi most, ha kell, hangzavarba’

Piano-t ad forte helyett,

Elvész zenénk mindemellett.

Kórusunk karmesterére esküszünk,

Esküszünk,

Hogy csendben tovább nem leszünk!

Hangosabb a csendnél a dal,

Jobban visszaveri a fal.

És mi mégis csendben ülünk?

Kotta kellene elébünk!

Kórusunk karmesterére esküszünk,

Esküszünk,

Hogy csendben tovább nem leszünk!

És a zene megint szép lesz,

Méltó régi, nagy nevéhez.

Mit elvettek az ostobák,

Visszaadják klasszicisták.

Kórusunk karmesterére esküszünk,

Esküszünk,

Hogy csendben tovább nem leszünk!

Hol táborink elvonulnak,

Szarvasiak leborulnak,

És zengő énekszó mellett

Éva nénit emlegetnek.

Kórusunk karmesterére esküszünk,

Esküszünk,

Hogy csendben tovább nem leszünk!